Fenti mű nyilvánvalóan afféle egyszer használatos, nyár végi olvasmány gyanánt akart berobbanni a pénztárcákba. Mint bulvárízű szatíra a honi "feslő tízezer" mindennapjairól. Nem az jelent gondot, hogy olyannak láttatja hőseit, mint a Pravda washingtoni tudósítója a Wall Street bankárait. A parvenü elit zöme ugyanis tényleg iszonyat bunkó és korrupt, legfeljebb nem olyan ötlettelenül elnagyolt, végletekig sztereotip formában, ahogy a píárszagú névtelenségbe burkolózó szerzőnél. Bulvárt meg amúgy sem életszagú korrajz fellelése végett olvas az emberfia. Ám egy kommersz iparosmunkától elvárható lenne, hogy akár közönségesség révén is, de szórakoztató legyen. De aki zaftos és mocskos részleteket igényelve ruházna be a soványka kötetbe, annak inkább a világhálót javallnánk. Internetes zugokban mindig kering néhány sztori a hazai celebritások alantas vagy szimplán csak izgató kedvteléseiről, piszkos húzásairól. Legtöbbről tudható, hogy félig hazugság, vagy tán egészen az, de emellett némelyik jobb stílusban van megírva a mindeddig nyomdaszűz Cilike uncsin hömpölygő pszeudotrendi történeteinél. És ott legalább saját néven futnak az emberek, míg emitt találgathatunk, bár lenne azért tippünk, ki is Péter, az újságíróból lett régiségkereskedő. Vagy Gerő, a kinyírt médiacápa és Hajnal, a megölésével gyanúba fogott producer. Csakhogy ezek a 90-es évekbe visszanyúló pletykák olyanok, mint kopott bakelitlemezek a CD-korszakban.

Egy ilyen műtől vulgárisabb nemiségábrázolást, innovatívabb trágárságot, pengébb stílben előadott kamut, ütősebb blöfföket várna az ember. A múlt évezred legvégének bulvárslágere volt a Budai milliárdosok, amelyben a Peter Sheldon művésznevű író kalauzolt el a maffia és politika bármikor felvonható csapóhíddal összekötött al- és felvilágának hálószobatitkaiba. A műfajon belül értékelve Cili legfeljebb Sheldon harmatgyenge női verziójának címére pályázhat. Ami, ismerve a viszonyítási pontot, elég lesújtó.

Forrás: Magyar Narancs

Rögtön kipurcanok, ébredtem valamelyik éjjel, annyira szúrt a hasam. Hívtam apámat, küldöm a helikoptert, az majd kimenekít a Dombról,  üvöltötte a telefonba. Apám biztosítása egy rakás pénzbe kerül, de bármi baja esik, secperc alatt külföldre viszik. Ez neki minden pénzt megér, naná, a Dombon lebetegedni egyenlő a halállal, a legújabb dili például, hogy az éjjeli hólapátolásra jelentkező csórókat küldik a kórházakba ügyeletesnek. Szóval, bár már a falat kapartam kínomban, bevállaltam a repülést.   

A helikopter nem is volt olyan ciki, kaptam valami löttyöt, s sikerült végigaludnom az utat. Egy szuper helyen landoltunk, ha itt ez a kórház, akkor nem is olyan gáz betegnek lenni, tértem boldogan magamhoz. Nem kellett rögtön meztelenre vetkőznöm, mint nálunk, maradhattam abban a kinőtt, kifakult trikómban, amiben a hapsik valamiért mégis mindig gerjednek rám. Jöttek az orvosok, tök lazák voltak, trendi fehér hacukában lebegtek, s az volt az ember érzése, mintha kézrátétellel gyógyítanának. A nővérek meg görkorikon száguldoztak és mindenkinek csókokat dobáltak. Volt ott egy különösen cuki doki, az ilyet sokszorosítani kellene, mint kiderült, rajta nem múlna, mert állatokat klónoz, embereket elvből nem, mert így is sok van belőlünk. Kivéve engem, belőlem csak egy van, mondta, mikor megtudta, hogy a Dombon lakom, s mint kiderült, még sincs semmi bajom. Az egy beteg hely, közölte, miközben a véremet vette, dolgoztam maguknál, Drakulát nagyon bírtam, ő egy jó arc, kacsintott, rögtön éreztem, hogy bejövök neki. Csak hát, amilyen az én formám, mindent elcsesztem, amikor a végén előjöttem a szokásos borítékkal. Mint aki kétfejű borjút lát, meredt rám azzal a penge nézésével, tudtam én, hogy maguk betegek, közölte, majd soha többé rám se bagózott.    

Totál lelombozva jöttem haza, még az én drága Ottóm sem tudott feldobni, pedig majd hasra estem, örömében úgy a nyakamba ugrott. Hát még mikor megszagolta a kintről hozott kosarát, igazi nerccel bélelve. Ilyen egyetlen blökinek sincs a Dombon, pedig most nagy a felhozatal kutyacuccokból. Aznap este bulira mentem Tündéhez, egy felkapott kutyaidomárt hívott sztárvendégnek, akár oroszul is megtanítja az ebeket. A csajok a kutyusaikkal érkeztek, újabban a portugál vízikutya a menő, s micsoda garbókban rohangáltak! Ez egy új nünüke nálunk, a barátnőim kezdenek leszokni a pasikról, úgyis csak a gond van velük, az igazi királyság egy elegáns döggel virítani. A Bróker Bálon is hihetetlen volt a felhozatal, Hajnal, a médiacézár felesége például egy háromfejű vérebbel vonult be, cerberusnak hívta, a népek egy merő parában menekültek, mikor meglátták.  A galériás Péter felesége, Márta újabban jótékonyságban utazik, Tündéhez egy menhelyről kimenekített korccsal jött, a gazdiját kirúgták az állásából, neki magának sem volt mibe harapnia, nemhogy ennek a furi farkasszerűségnek, amelyik úgy néz rád, mintha három egyetemet végzett volna. Márta tart is tőle, magázza és mindenféle csemegével próbálja magához édesgetni, de a dög nem vevő a dologra, Tündénél is csak feküdt  a sarokban és a pókerközvetítést bámulta a tévében. Kutyavilágot élünk, magyarázta az idomár, s valami egzisztenciális krachot emlegetett, ami komoly traumát okozhat szegény állatoknak. Ottó nerccel bélelt kosara bejött a lányoknak, irigykedve próbálgatták, bele is feküdtek, de aztán előkerült egy smukkokkal kirakott arany kutyaszán, és inkább arra szálltak rá.  Éva, a szőke modell hozta, Lakatos, a bukott bankár egykori macája, egész jó fej, hol kapható a nerckosár, kérdezte, cserébe megadta a címet, ahol a kutyusokkal közös kriptát lehet megrendelni.      

Nem mintha fel akarnám dobni a talpam, pont most, hogy végre itt a tavasz, mit tavasz, a télből egyenesen fincsi nyár lett. Egyik nap is, kilépek a kapun, s nem hiszek a szememnek. Pont telibe kapom a minisztert, amint a szokott nagy fekete kasznija helyett egy hatalmas lufiba kapaszkodva próbál lejutni a Domb aljára. Totál meztelenül. Szegény újságíró barátnőm, Erzsi, mintha tegnap történt volna, hogy fogadtam vele a Hercegben a pasi lényegéről, s most, hogy szembe libeg velem az igazság, be kell látnom, ő nyert. Állította, hogy a faszinak csak a szája jár, amúgy hót töketlen, két szalmaszálat sem képes keresztbe tenni, én viszont mindig is esküdtem a langalétákra, s olyat még nem pipáltam, amelyiknek gond lett volna a szerszámával. Hát ezt most jól elbuktam, szinte látom barátnőm győztes vigyorát, csak az a bibi, hogy mióta abban a taxiban beadta a kulcsot, Erzsit mindez sajnos már rég hidegen hagyja.  

Nem úgy apámat, aki sokáig szintén esküdött a miniszter farkára, persze csak a maga szplínes modorában, de azért mindig tudta, merre meddig. Múltkor is, Döme buliján a saját fülemmel hallottam, amikor a miniszter odaszólt Hajnalnak, átutalták már a zsozsót, itt az anyag, s a kezébe nyomott egy piros paksamétát. Másnap korán keltem, s ide a rozsdás bökőt, hogy Hajnal műsorában apám tutira abból a paksamétából szívatta az ellenzék valamelyik kispályás sameszát, hogy melyiket konkrétan, meg nem tudnám mondani, olyan egyformák. Egy borospincéről volt szó, amit beújítottak maguknak, természetesen az egész heggyel együtt. Csórikámnak esélye nem volt, apám kajakra rámászott, az öreg nehezen viseli, ha mások nála is nagyobbat kaszálnak.

Csak Dömét bírja, újabban tök otthonülő lett, de Döme partijaira mindig elmegy, egyszer engem is magával vitt. Nem volt semmi, épp a konyhában kajtattam száraz pezsgő után, mert az a temérdek pincér mind csak édesben nyomult, amikor belebotlottam a miniszterbe, meg abba gusztustalan, szélte-hossza egy dagadt bankárba, akinél momentán ott a Domb összes suskája. Döme valami hatalmas orosz játékról vetített nekik, hogy tuti üzlet, a nyertes számok előre le vannak vajazva, mert ha valahol, az oroszoknál minden elképzelhető. Belenyomtok néhány százmilliárdot, én meg csont nélkül termelem vissza a zsebetekbe, kacsintott rájuk, legfeljebb hozzátok vágunk még egy olajmezőt is.

Lassan ajánlatos a konyhából kifarolni, mert ezektől minden kitelik, mondaná Erzsi. Döme is, nem véletlen, hogy legyen bárki a főnök, neki feszt áll a zászló. Majd kicsit jobban összehúzzuk a nadrágszíjat, de meglesz, ígérte neki most is a miniszter, hátha cserébe kap egy príma díjat tőle, aztán sürgősen elhúzott, hogy megvédje Sznupit, a ritka drága, csak nekik klónozott meztelen kínai kutyáját a háza előtti szokásos balhétól. A múltkor sopánkodott is a tévében, hogy nincs egy árva kanyija, a kégli őrzésére rámegy az összes suskája. Ezen röhögött az egész Domb, egyedül a taxisok dühöngtek, hogy elegük van a vörösökből, a kutyáik közé kéne lökni őket, mind egy szálig. Nem értettem a dolgot, mert Réti, a reklámos az egyetlen vörös, akit ismerek, Döme már inkább kopaszodik, a haverja, Villányi sérója meg zsír barna. Tiszta mázli, hogy apám festeti a haját, senki meg nem mondja, mi az igazi színe.

Szerencsétlen Rudi, annak viszont tök elcseszték a búráját, írt egy könyvet, s olyan rajta, mint egy jóllakott csecsemő. Apám valami fotosopot emlegetett, meg hogy Rudi mindig is túlzásba vitte a retust, a hülye is láthatja, semmi nem igaz rajta, csak önmagát fényezi. Apám szerint Rudi talicskával hordta ki a pénzt a tévéből, és akkor van képe a könyvében azt írni, hogy talicskával hordta be. Nem mintha bárkit is érdekelne már ez a kétesélyes bohóc, apám egyre jobban belelovalja magát Rudi cikizésébe, halál kibukott, mert Rudi azt írta róla, hogy egy médiagenya, és kilóra megvették a fejesek.

Újabban apám is könyvet ír, ebben jól kitálal arról a Madonna-klón csajról, akinek a didkói negyedszerre sem sikerültek, s leginkább a lovával szereti csinálni. Kíváncsi leszek, Rudi mit lép, mert apám cáfolja a műcsajjal közös gyerekük hírét is, sőt, ha muszáj, papírral tudja igazolni, hogy Rudi csődöt mondott az ágyban (pontosabban a csikótejjel töltött úszómedencéjében).        

A könyv még sehol, de apám már megint elemében, ismét fel bír reggel kelni, ma is a miniszterrel lelkizett a tévében, aki már nem is miniszter, lemondott bánatában, hogy az ellenzék gombostűt szúrt a lufijába. Ehhez képest igazán édesdeden cseverésznek a csomagról, amit mint hazafinak cipelnie muszáj. Nézem a minisztert, s valami nagyon nem stimmel. A szöveg látszólag ugyanaz, de a figura mintha összement volna, és az orráról is eltűnt az édi kis három hatos alakú anyajegy, amit annyira bírtam rajta. Lehet, hogy működésbe lépett az én cuki külföldi doktorom? Lehet, hogy volt az a pénz, amiért feladta az elveit? Ahogy a minisztert elnézem, jó munkát végzett, ha nem is hibátlant.

Ha pénzed van, mindened van – már a könyökömön jön ki apám kedvenc dumája. Ma reggel is volt képe hajnalban ébreszteni, két smúz között hívott a reggeli műsorából, hogy elsóztam-e már a részvényeimet. Naná, ez is az ő sara, valami haverja vágta hozzá a stósz papírt hálából, mert apám behívta a reggeli napindító magazinba, és tisztára mosta valami házügyben. Miközben az újságok azzal vannak tele, hogy a papírok mögül kilopták a házakat, az egyiket  épp a faternak, ezért sem tudom már hetek óta elérni, mert miután lerázta a lakókat, kitalálta, hogy szállodát csinál a kecóból. De ráfázott, nem kapta meg hozzá a zsozsót, amit tíz százalékért pedig tutira beígért neki a bankár spanja, Villányi, csak most szegényre arra is rájár a rúd, bedrótoztatott néhány fejest, mire kegyvesztett lett, eddig ő volt az élet császára, most meg naponta előjönnek valami disznóságával. Erzsi, az én szerencsétlen újságíró barátnőm már rég tudott az ürgéről mindent, amit lehet, csak éppen egy sort nem írhatott róla, mert Villányi bankja rengeteget hirdetett, tehát védelmi pénzt fizetett a lapnak, ahol Erzsi dolgozott.    

A bankok amúgy is nagyon el vannak mostanság anyátlanodva, inkább kérik, semmint adják a zsét, itt nálunk a sarki fiók is tárva nyitva áll mindenki előtt, aki bevisz egy kis könyöradományt. Apám fosik is, mint állat, szerinte itt a világ vége, fusson, ki merre tud, ő személy szerint elhúz a szigetre, ahová a cégei be vannak jegyezve, végre látni fogja a paradicsomot. Pedig nem volt mindig ennyire rákattanva a lóvéra, gyerekkoromban beérte azzal, hogy kaktuszokat gyűjt. Csak aztán jöttek a változások, és a rádiós szobatársával, Péterrel lett egy fontos műsoruk, meg annyi suskájuk, amennyiről addig álmodni sem mertek. Erzsi szerint arra kellett nekik a rádió, hogy első kézből szerezhessenek infókat cégekről, melyeket aztán fillérekért tudtak maguknak beszerválni. Cserébe a műsorukban alányaltak egy-két fejesnek, no meg egy hangyányit visszaosztottak annak a gázos ősz jampecnek, akit partikon szoktam látni Péterrel összebújni. Hál’istennek apám azért óvatos duhaj maradt, próbált ügyelni a látszatra, Péterrel viszont elszaladt a ló, hol Lakatossal, a bukott bankárral, hol Kálmánnal, a simlis brókerrel szerepelt a címlapokon, valamennyi sitt is kinézett neki, de aztán a fejesek kihúzták a csávából. Most a Domb legnagyobb galériájában kavar, de már nem a mi pénzünkkel zsugázik, a kliensei egy valag jurót vágtak hozzá, állítólag ma az a tuti. Illetve az se, újabban az egész világ totál pánikban van, mi lesz, ha a zsozso mindenütt bemondja az unalmast.   

Apám reggeli depije után még a kedvenc vajas-köményes rozsos piritósom sem dobott fel, tök nyomottan indultam neki a napnak. Kiléptem a kapun, s máris frankón összekoccantam az első arra járó böszme surmóval. Már vártam, hogy büntiből a lelket is kitapossa belőlem, amikor láss csodát, a faszi kedélyesen megveregette a vállam, hogy semmi gond, máskor nézzek a lábam elé. Éreztem, itt valami nagy gáz lehet, de nem volt időm a dolgon rágódni, mert jött a buszom. Kis híján lekéstem, de a sofőr megvárt, sőt, valaki még a lépcsőn is felsegített. Mindennek a tetejébe előkerült az ellenőr, s ahelyett, hogy porig alázott volna, mert nincs jegyem, adott egyet, sőt, saját kezűleg ki is lyukasztotta. Az már csak hab volt a tortán, amikor az ajtóban rágógumizó kopasz bagázs magától félreállt, hogy le tudjak szállni.

A világ tényleg megbuggyant – estem be a Domb legújabb kajáldájába, a Hercegbe, ahol hatalmas fekete lakk fotelekben, vörösre sírt szemmel vártak a barátnőim. A sellő alakú ezüstasztalt negyven gyertya borította. Erzsi emlékére, aki tegnap egy taxiban beadta a kulcsot. Azóta sem térek magamhoz, pedig az összes jós sorsdöntő változásokról lefetyel, de miért pont Erzsi kivonásával kellett a világ átrendezését elkezdeni? Neki mondjuk a halál megváltás lehet, végre alhat egy jót, egy ideje úgyse nagyon jött neki össze, s fentről nézve talán ez a sok geci fazon sem annyira sokkoló látvány. A fekete-ezüst parókában és hatalmas vörös napszemüvegben gyászoló Zója is valami hasonlóra gondolhatott, amikor undorodva okádott egyet a terembe lépő Rétire. Már megint Erzsinek volt igaza, inkább a halál – nyögte be egykori fiújának ráncos csecsemőarca láttán. Mióta az okosok kampányát csinálja, mindenhol Réti osztja az észt, a csúcs az volt, amikor kiállt a Domb legújabb hídjára, városi pénzből épült és a miniszter kastélya körüli árkon vezet hosszában, tehát kör alakú. Réti szerint ilyen csodára rajtunk kívül más nem képes, most az egyszer igaza lehet, mert a Dombot hirtelen ellepték a külföldiek, zarándokutakat szerveznek, ahogy a tévéikben nyomatni szokták, a világ kamujához, a miniszter reggelenként nem tud a házából kifutni, akkora tömegek veszik körül, különösen a japcsik imádják a hidat fotózni.   

Kis kapzsi pöcs, rendelésre löki a süket vakert, igyunk inkább ebből a sirály rozéból – hirtelen Erzsi hangját hallom, miközben lehuppanok az őt gyászoló csajok közé. Igaza van, nézek Tündére, kinek, kérdez vissza barátnőm kicsit szétcsúszva, túl lehet már egy-két vodka-tabascon, Erzsi utoljára őt hívta a taxiból, hogy nem érzi jól magát, etesse meg helyette Pistit, a macskáját. Helga is csak néz rám, mint aki sosem látott fehér embert, nem hallott semmiféle rozéról, ő momentán betonba fojtja bánatát, pedig ha valaki, ő érezni szokta, ami túl van ezen a világi kocsmán, Erzsi boszorkánynak nevezte, és irigyelte, hogy mer hinni a csodában. Erzsinek persze már az is csoda lett volna, ha élni hagyják, de az utolsó időkben furi dolgok történtek vele, a számítógépe megbolondult, eltűntek róla anyagok, rászállt viszont a kincstári kommandó, pedig a hülye is tudta, hogy Erzsinek egy árva kanyija sincs. Volt viszont rögeszméje, mégpedig Döme. A fazon arról híres, hogy a Domb összes szabad telkére rányomul, s a csókosaival szinte ingyér le is zsíroztatja őket magának. Közben tolja maga előtt a külföldi milliárdos haverját, pedig nem az teszi a bulijaiba a nagy pénzt, hanem természetesen Villányi, a szuperbankár, mégpedig a mi pénzünket, ha valami klassz helyre valami iszonyat ronda tákolmány kerül, tutira ők vannak mögötte. Erzsi sokat dumált nekem a két fazon umbuldáiról, írni úgyse nagyon írhatott róla. Apám mindig mondta, hogy Erzsi nem normális, addig ugrál, amíg ki nem törik a nyakát, talán tényleg nem véletlen, hogy ilyen fiatalon kellett lelécelnie a Domb színpadáról. De lehet, hogy a csaj egyszerűen halálra itta magát a beteg gyereke miatti bánatában, akinek létezéséről csak néhányan tudunk, mázli, hogy a balfék újságok sem szagolták ki, mert akkor a kislánynak most annyi lenne.         

Még mondja valaki, hogy nincsenek véletlenek, ebben a pillanatban hív apám, hogy tartsak vele Döméék bulijára. Kivételesen az sem érdekli, hogy toplák szerkóban vagyok, még ezt is bevállalja, csak ne kelljen egyedül mennie. Ott aztán minden geci jelen lesz, aki él és mozog, már megint Erzsi hangját hallom, állítólag van ilyen, hogy a halott egy darabig még velünk marad. Döme bulija maga a nihil, ahhoz képest, hogy a fazon tokkal-vonóval akár az egész Dombot kiperkálhatná, egy ócska odúban lakik, látszik, hogy se ízlése, se igénye a jóra. Viszont pincérrel Dunát lehet rekeszteni és nagyon unhatják magukat, mert még ki sem ittam a pezsgőmet, már rohannak a másikkal, egyszerre öten nyomulnak ötven kajás tállal, lépni sem lehet tőlük. Épp egy paprikás krumpli felfújttal próbálkozom, amikor balhészagot fogok: egykori újságíró haverja, Dénes, kikapja apám kezéből a pezsgőt és egy laza mozdulattal a fater zsebébe önti, mondván, hogy az úgyis mindent elnyel. Te csak ne irigykedj, löki neki apám a maga sajátos modorában, az üzlethez érzék kell. Már mindenki körülöttük nyomul, látom az arcokon, hogy nagyon élvezik a műsort, Dénest viszont majd megüti a guta, mióta hívják a zabrálást üzletnek, lógtok ti még az akasztófán, fröcsögi, többen el is ugrunk a közeléből, nehogy leköpjön, apámnak meg sürgős mehetnékje támad, nem ér ő rá az ilyen mondvacsinált műbalhékra, közli, neki másnap korán reggel műsort kell vezetnie a tévében.

Én még maradok, fogalmam sincs, minek, mert a buli egyre inkább bepunnyad, ideje lelépnem. Közben egy páran korcsolyával jöttek, mert valami fémes esőtől állítólag tiszta jégpálya lett a Domb, nincs kedvem hason csúszva közlekedni, hívok inkább egy taxit. Órák múlva érkezik, a vezetője komplett őrült, rajta nem fog ki holmi jegesedés, magyarázza és tövig nyomja a gázt, kis híján beborulunk a miniszter villája körüli árokba. Ez se viháncol már sokáig, rázza az öklét a főnök háza felé a sofőr, mint a huzat, repül majd az egész tolvaj banda. Nem hagyjuk magunkat tovább hülyíteni, majd mi együtt kifüstöljük őket, nézz rám hirtelen nagy barátsággal, mintha ezer éve haverok lennénk, kezdek parázni, hogy mindjárt a keblére ölel. S akkor bevillannak a reggeli fazonok, az egész szokatlanul nagy szeretet az utcán, a buszon, s leesik a tantusz. Erzsi szokta mondani, amikor a csórókat látta egymást gyepálni, hogy a córesz a córesszel veszekszik. A fejesek sumákságaiból viszont már annyira elege lett  mindenkinek, hogy most a córesz a córesszel összefog. Milyen jót írhatna erről Erzsi, de ha élne, sem hagynák.  

Szia,

tudom, hogy a Partitájm több mint ciki. A legnagyobb gáz, hogy álnéven írtam, írom. Mert be vagyok szarva. Ez most nem fal duma, nem is píár, ez sajnos a kőkemény realitás. Gerőn, a médiacézáron kívül a többiek: Binder, a politikus, Lakatos a bankár, Hajnal, a televíziós producer, Péter, az újságíróból lett régiségkereskedő, Zoltán, a kritikus, Réti, a reklámos, Döme az ingatlanpanamista mind itt és most élnek, tele vannak velük a lapok, s igazán nem szeretnék, ha kiderülne róluk a tuti.

Most először adom a kulcsot a kezedbe: Gerő az a Fenyő János. Akinek a Partitájmban meglett a gyilkosa, de ez csak az ellenség megtévesztése. Ha engem kérdeztek, két alak jöhet komolyan szóba az afgán felbujtójaként: az egyik Hajnal, a médiacézár, akitől Fenyő egy időben elhappolta a reggeli tévéműsorát. A másik Lakatos, a bankár, Fenyő ugyanis megszerezte egy komoly nemzetközi könyvvizsgáló cég jelentését Lakatos bankjáról, s ez már jóval a lebukása előtt megírta, hogy nagy zűrök és komoly tolvajlások vannak Lakatos körül.

Szóval, higgyétek el, én tényleg egy liba vagyok, épeszű ember ugyanis menekül ezek elől a gengszterek elől. Mert övék minden pénz, paripa, fegyver. Velük vannak a fejesek, az újságírók, a zsék, szóval náluk minden hatalom. Nézem őket a partikon, a kavarásaikat, ahogy tele vannak lével, osztják az észt, s nekik tényleg mindent szabad. Nekünk nem osztottak lapot, legfeljebb a hülye hazugságaikkal telieket. Nem fogjátok elhinni, de előre bejósoltam, mit fognak írni, illetve nem írni a Partitájmról. Tök bejött. Olvassátok el a Narancsot, az Indexet…

Úgyhogy ne hallgass senkire, ne bízz senkiben, ne higgy senkinek. Inkább menj le a sarki kispiszkosba és igyál egy felest.  Puszil

                                                                                                  Paál Cili

Mostanában a Dombon valahogy senki sem az, aminek látszik, vagy legalábbis látszani szeretne. Itt van például Wabó, ő most nálunk a sláger, külföldről jött vissza, állítólag menő rendező, és úgy érzi, nekünk is tartozik egy filmmel. Telekürtölte a lapokat, mennyi saját suskája fekszik a dologban, apám szerint viszont rendesen eltapsolta az összes zsozsót, ami a Dombon egy évben mozira futja. Az öregem nem bírja, ha valaki még nála is nagyobb simlis, ráadásul meg sem fingathatta a műsorában, Wabó ugyanis egy csomó városi bizniszben van benne, például abban a tévében is, ahol apám reggelente míszkedett, míg ki nem rúgták. Úgyhogy szegény fater bájologhatott vele arról, miért lakik a híd alatt, mert Wabó most ezzel a kamuval akarja ámítani a népeket, hogy ne utálják már annyira. Tegnap apám elvitt a kedvenc francia csehójába, s miközben a homárral hadakozott, megsúgta, Wabónak az csak zsebpénz, amit a filmjeivel lejmol a Dombról, az igazi buli a játékgépeiben van, esténként Dolmányossal, az ingatlanpanamistával szedik ki belőlük a lóvét, amit aztán nem tudom miért, de bőröndben visznek a fejeseknek. Azok meg a tenyerükből esznek, Wabót a miniszter külföldön is nyomatta, mint állat, de kiderült, hogy valamiért ott nem vevők a művészetére, viszont miatta sokáig embert nem akartak látni a Dombról. Aztán hál’istennek, csoda történt, a szomszéd házban lakik egy gyerek, mióta az eszemet tudom, folyton valami filmet buherált a garázsukban, s mit tesz isten, most elhozta a legbaróbb külföldi mozis plecsnit. Itthon szegénynek nincs szerencséje, az anyja pont akkor küldte le kenyérért,  amikor a miniszter megjelent náluk egy közös fotóra, így aztán a Dombon a kutya nem tudja, ki ő, és mit csinál.     

Szóval, sok minden nem stimmel mifelénk, ma is, kilépek a házunk kapuján, és kis híja, hogy fel nem borít egy csomó ló. Szerencsétlenek, teljes parában vágtáztak fel s alá, ők sem értették, mit keresnek a mi kis aszfaltozott utcánkban. Nem értem rá velük foglalkozni, mert már így is lekéstem a szokásos póker partimat. Ma Ivánéknál  játszunk, kicsit tartok is tőle, mert Iván nemcsak az életnek, a játéknak is nagy művésze, én meg valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy állandóan veszítek, és nemcsak a pókerban. De legalább süt a nap, kint a kertben verjük a blattot, pazar a Dombra a kilátás, alig tudok vele betelni, pedig elég egy perc elcsábulás és máris vagyonokat veszítek. Már rég rájöhettem volna, ha turnre nem jön be semmi, szabadulni kell a laptól, nem pedig várni arra az egy tutira. A blöff meg valahogy nem az én formám, jó, ha szökőévben egyszer bejön. Ha így folytatom, a végén se pénz, se paripa, jut eszembe, rákérdezek a lovakra, hátha valaki tudja, hogy kerültek az utcánkba, mire Iván, aki ott kavar feszt a fejesek körül, hátha leesik valami potya a lapjának, majd megfullad a röhögéstől, mert természetesen Réti legújabb okosságáról van szó, aki csekély ötven mijjáért kisütötte, hogy a Dombra tévedt külföldiek majd vért pisálnak örömükben a mi lovaink láttán, a főnökök meg persze, hogy rábólintottak az ötletre, Réti szokás szerint úgyis visszaoszt majd nekik. 

Réti nekem is a bögyömben van, mióta Zóját házassággal hülyítette, csakhogy ott viríthasson vele a címlapokon. A kis mitugrász régebben nem volt rossz arc, imádtam a dalait, de manapság már csak a pénzre hajt. Ő bezzeg ért a blöffhöz, zseniálisan tudja a mások ötleteit eladni. Iván szerint akkor kaszálta a legnagyobbat, amikor azzal a másik jómadárral, Hajnallal, a televíziós producerrel kitalálták, jól felvirágoztatják a Dombot, s idecsődítik a világ összes pincefocistáját. Azzal kezdték, hogy milliárdokért mindenféle hatalmas stadionokat rajzoltattak, mondjuk a sportnak a picsányi pince a lényege, úgyhogy a Domb emberemlékezet óta nem szívott akkorát, mint amikor a miniszter Rétivel és Hajnallal az oldalán ezeket a rajzokat ország-világ előtt felmutatta, külföldi tévécsatornák naponta ötvenszer adják le a jelenetet, s a közönség még mindig nem unja, jobban komálják őket, mint Mister Beant. 

Na ne, lelki szemeim előtt felrémlik a jópofizó miniszter a patkányképű Hajnallal, meg a ráncosan is babaarcú Rétivel, s a játéktól is elmegy a kedvem. Amúgy is rohanok haza, mert ötórai tekilára jönnek a barátnőim. Meghívtam Katit is, tegnap először csak a kocsiját szúrtam ki, még itt a Dombon sem gyakori a haragzöld hatalmas dzsip, akár egy tank, van város, ahová be sem engedik az ilyet. Katinak persze mindent szabad, fiataloknak szervez klubokat, nekem azonnal megsúgta, hogy pártégisz alatt, mert kell az utánpótlás. Annak idején a médiasuliban haverkodtunk össze, az esküvőjén láttam utoljára, a férje az egyik párt pénzfelhajtója. Újságíró barátném, Erzsi két tekila között rögtön rá is kérdezett, mi az ábra azzal a csodás parkkal, ahol lőni szoktak, s amit a fejesek állítólag ingyen vágtak hozzájuk, pedig annak idején szegény Gerő egész vagyonokat fizetett volna érte, ha időközben ki nem nyírják, s akkor az idióta politikus feleségéről még szó sem esett, aki szintén szemet vetett a helyre, mert ott akart ötyézni. Katit most először láttam besokallni, nem értem a kérdést, sziszegte pipásan, mindenki tudja, hogy kell a hely a fiataloknak szórakozni. Ócska hadova, rágott be erre Erzsi, a hely egy vagyont ér a piacon, nektek meg a haverjaitok csak úgy hozzátok vágják, így könnyű a rongyot rázni. Ne izéljetek már, szólt közbe Tünde, beszéljünk inkább arról a kiscicáról, amit egy film miatt vízbe fojtottak, tegnap a próbán mindenki kiborult, hogy egyesek mire képesek, ez nálunk a színházban elképzelhetetlen lenne. Jellemző, ezzel a giccses sztorival vannak tele az újságok, persze már megint Erzsi puffogott, bezzeg Katiék umbuldáját egy lap sem hozná le, s ő csak tudja, egy ideje már újság közelébe sem engedik, akkora nagy a szája. 

Hát igen, sokszor nem az a fontos, van-e lap a kezedben, hanem hogy a semmit hogy adod el, szóltam volna, ha a csajok nem kezdenek el citromot és sót követelni, amiért a konyhába kellett kivágtáznom. Én nem ihatok, jegyezte meg pirulva Tünde barátnője, nem jött meg, azt hiszem terhes vagyok. Csodálkozva néztünk rá, Erzsi persze meg is kérdezte, hogy hány éves. 53, jött a hihető válasz. Ilyenkor még lehet az ember terhes? Néhány kérdés, s kiderült, fiatal korában egy szemét gitáros rávette a csajt, vetesse el a gyereküket, azóta nem tud teherbe esni, s a jelek szerint most bekattant. 

Nem szeretem, amikor ilyen csendben vagyunk, csajbulikon ez nem jó ómen,  még szerencse, hogy berobban Zója, s elkezdi mesélni a partit, ahol tegnap este sikerült botrányt okoznia, mondjuk hiába tehetséges a nő, sehol nem lenne, ha nem csinálná a hepajt folyton maga körül. Egy vastag fazonhoz volt hivatalos, az ürgének annyi a festménye, mint égen a csillag, és csupa hasonszőrűt hívott meg, oda száz mijja alatt ember a lábát be nem tehette. Kivéve Zóját, mert ő volt a színesítő elem. Pedig szegény nem volt igazán formában, előző nap kicsit sokat dolgozott, megfestette magát meztelenül Rétivel, akiről a kép alapján ember nem gondolná, hogy férfi, nem is az, erről Zója sokat és szaftosan szokott mesélni. Szóval állítása szerint Zója szokatlanul nyugis volt, míg be nem toppant Zsomboly, akiről tudni kell, hogy nemrég még úgy tarhálta össze a napi betevőjét, csak aztán elvett egy iszonyúan kistafírozott bányarémet, a nő nem semmi, az éjszaka összes balhésa a tenyeréből eszik, mert mindet kihozza a sittről. Naná, hogy a nő apja is valamelyik párt körül kavar, nem jelentős figura, de amit kell, el tudja intézni, például Zsombolynak, hogy mindig legyen neki tévés szerződése, mert az a legújabb mániája, hogy neki műsorokat kell gyártania. A zsozsó Zsombolynak sem tett jót, minél többet kaszál, annál smucigabb, minden pénzén képeket vesz, nemcsak régit, kortársakat is. Szereti előadni a nagy mecénást, mórikálja magát Zója Zsomboly hányinger stílusában, tőlem is akart vásárolni, de velem ráfázott, mert azt hitte, én is olyan olcsójános vagyok, mint a többiek, de nekem már nevem van, fizesse meg. Van egy képem, a melleimen egy rakás zöldséggel, arra alkudozott nagyon, mire beintettem, hogy húzzon el a faszba. S akkor képzeljétek, mi történt, most már mindannyian Zójára figyelünk, mert érezzük, itt dráma lesz, szóval nem sokkal rá betörtek hozzám, és nem fogjátok elhinni, épp azt a melles képemet lovasították meg. Amikor mondtam a rendőröknek, kire gyanakszom, dobtak egy hátast és jól körberöhögtek, hogy mit gondolok én, mernek ők ezekkel ujjat húzni? Szóval, tegnap az ütő is megállt bennem, amikor a bulin megláttam a gennyládát, de összeszedtem magam, odaslattyogtam hozzá, lehúztam a gatyámat, és szép lassan lepisiltem. A tolvaj anyádat – vágtam még Zsomboly képébe az összes megjátszós balfék füle hallatára, majd távoztam a színről. Na, ezt adjátok össze, nézett ránk büszkén Zója, s közülünk talán csak Kati tekintetéből hiányzott a mélységes elismerés. 

Hát igen, van az a pillanat, amikor be merjük mondani az all in-t. Amit nem feltétlenül követ nyeremény, mégis nagyon jól tud esni az ember lelkének.  

Gerő = Fenyő János

Hajnal= Gy. T

Lakatos= P.G.

Péter= F.T.

Réti=G.P.

Zoltán=Gy.P.

Sági=G.Gy.

Rudi=F.S.

Binder=Cs.S.

Cilike papája=H.H.