Mostanában a Dombon valahogy senki sem az, aminek látszik, vagy legalábbis látszani szeretne. Itt van például Wabó, ő most nálunk a sláger, külföldről jött vissza, állítólag menő rendező, és úgy érzi, nekünk is tartozik egy filmmel. Telekürtölte a lapokat, mennyi saját suskája fekszik a dologban, apám szerint viszont rendesen eltapsolta az összes zsozsót, ami a Dombon egy évben mozira futja. Az öregem nem bírja, ha valaki még nála is nagyobb simlis, ráadásul meg sem fingathatta a műsorában, Wabó ugyanis egy csomó városi bizniszben van benne, például abban a tévében is, ahol apám reggelente míszkedett, míg ki nem rúgták. Úgyhogy szegény fater bájologhatott vele arról, miért lakik a híd alatt, mert Wabó most ezzel a kamuval akarja ámítani a népeket, hogy ne utálják már annyira. Tegnap apám elvitt a kedvenc francia csehójába, s miközben a homárral hadakozott, megsúgta, Wabónak az csak zsebpénz, amit a filmjeivel lejmol a Dombról, az igazi buli a játékgépeiben van, esténként Dolmányossal, az ingatlanpanamistával szedik ki belőlük a lóvét, amit aztán nem tudom miért, de bőröndben visznek a fejeseknek. Azok meg a tenyerükből esznek, Wabót a miniszter külföldön is nyomatta, mint állat, de kiderült, hogy valamiért ott nem vevők a művészetére, viszont miatta sokáig embert nem akartak látni a Dombról. Aztán hál’istennek, csoda történt, a szomszéd házban lakik egy gyerek, mióta az eszemet tudom, folyton valami filmet buherált a garázsukban, s mit tesz isten, most elhozta a legbaróbb külföldi mozis plecsnit. Itthon szegénynek nincs szerencséje, az anyja pont akkor küldte le kenyérért,  amikor a miniszter megjelent náluk egy közös fotóra, így aztán a Dombon a kutya nem tudja, ki ő, és mit csinál.     

Szóval, sok minden nem stimmel mifelénk, ma is, kilépek a házunk kapuján, és kis híja, hogy fel nem borít egy csomó ló. Szerencsétlenek, teljes parában vágtáztak fel s alá, ők sem értették, mit keresnek a mi kis aszfaltozott utcánkban. Nem értem rá velük foglalkozni, mert már így is lekéstem a szokásos póker partimat. Ma Ivánéknál  játszunk, kicsit tartok is tőle, mert Iván nemcsak az életnek, a játéknak is nagy művésze, én meg valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy állandóan veszítek, és nemcsak a pókerban. De legalább süt a nap, kint a kertben verjük a blattot, pazar a Dombra a kilátás, alig tudok vele betelni, pedig elég egy perc elcsábulás és máris vagyonokat veszítek. Már rég rájöhettem volna, ha turnre nem jön be semmi, szabadulni kell a laptól, nem pedig várni arra az egy tutira. A blöff meg valahogy nem az én formám, jó, ha szökőévben egyszer bejön. Ha így folytatom, a végén se pénz, se paripa, jut eszembe, rákérdezek a lovakra, hátha valaki tudja, hogy kerültek az utcánkba, mire Iván, aki ott kavar feszt a fejesek körül, hátha leesik valami potya a lapjának, majd megfullad a röhögéstől, mert természetesen Réti legújabb okosságáról van szó, aki csekély ötven mijjáért kisütötte, hogy a Dombra tévedt külföldiek majd vért pisálnak örömükben a mi lovaink láttán, a főnökök meg persze, hogy rábólintottak az ötletre, Réti szokás szerint úgyis visszaoszt majd nekik. 

Réti nekem is a bögyömben van, mióta Zóját házassággal hülyítette, csakhogy ott viríthasson vele a címlapokon. A kis mitugrász régebben nem volt rossz arc, imádtam a dalait, de manapság már csak a pénzre hajt. Ő bezzeg ért a blöffhöz, zseniálisan tudja a mások ötleteit eladni. Iván szerint akkor kaszálta a legnagyobbat, amikor azzal a másik jómadárral, Hajnallal, a televíziós producerrel kitalálták, jól felvirágoztatják a Dombot, s idecsődítik a világ összes pincefocistáját. Azzal kezdték, hogy milliárdokért mindenféle hatalmas stadionokat rajzoltattak, mondjuk a sportnak a picsányi pince a lényege, úgyhogy a Domb emberemlékezet óta nem szívott akkorát, mint amikor a miniszter Rétivel és Hajnallal az oldalán ezeket a rajzokat ország-világ előtt felmutatta, külföldi tévécsatornák naponta ötvenszer adják le a jelenetet, s a közönség még mindig nem unja, jobban komálják őket, mint Mister Beant. 

Na ne, lelki szemeim előtt felrémlik a jópofizó miniszter a patkányképű Hajnallal, meg a ráncosan is babaarcú Rétivel, s a játéktól is elmegy a kedvem. Amúgy is rohanok haza, mert ötórai tekilára jönnek a barátnőim. Meghívtam Katit is, tegnap először csak a kocsiját szúrtam ki, még itt a Dombon sem gyakori a haragzöld hatalmas dzsip, akár egy tank, van város, ahová be sem engedik az ilyet. Katinak persze mindent szabad, fiataloknak szervez klubokat, nekem azonnal megsúgta, hogy pártégisz alatt, mert kell az utánpótlás. Annak idején a médiasuliban haverkodtunk össze, az esküvőjén láttam utoljára, a férje az egyik párt pénzfelhajtója. Újságíró barátném, Erzsi két tekila között rögtön rá is kérdezett, mi az ábra azzal a csodás parkkal, ahol lőni szoktak, s amit a fejesek állítólag ingyen vágtak hozzájuk, pedig annak idején szegény Gerő egész vagyonokat fizetett volna érte, ha időközben ki nem nyírják, s akkor az idióta politikus feleségéről még szó sem esett, aki szintén szemet vetett a helyre, mert ott akart ötyézni. Katit most először láttam besokallni, nem értem a kérdést, sziszegte pipásan, mindenki tudja, hogy kell a hely a fiataloknak szórakozni. Ócska hadova, rágott be erre Erzsi, a hely egy vagyont ér a piacon, nektek meg a haverjaitok csak úgy hozzátok vágják, így könnyű a rongyot rázni. Ne izéljetek már, szólt közbe Tünde, beszéljünk inkább arról a kiscicáról, amit egy film miatt vízbe fojtottak, tegnap a próbán mindenki kiborult, hogy egyesek mire képesek, ez nálunk a színházban elképzelhetetlen lenne. Jellemző, ezzel a giccses sztorival vannak tele az újságok, persze már megint Erzsi puffogott, bezzeg Katiék umbuldáját egy lap sem hozná le, s ő csak tudja, egy ideje már újság közelébe sem engedik, akkora nagy a szája. 

Hát igen, sokszor nem az a fontos, van-e lap a kezedben, hanem hogy a semmit hogy adod el, szóltam volna, ha a csajok nem kezdenek el citromot és sót követelni, amiért a konyhába kellett kivágtáznom. Én nem ihatok, jegyezte meg pirulva Tünde barátnője, nem jött meg, azt hiszem terhes vagyok. Csodálkozva néztünk rá, Erzsi persze meg is kérdezte, hogy hány éves. 53, jött a hihető válasz. Ilyenkor még lehet az ember terhes? Néhány kérdés, s kiderült, fiatal korában egy szemét gitáros rávette a csajt, vetesse el a gyereküket, azóta nem tud teherbe esni, s a jelek szerint most bekattant. 

Nem szeretem, amikor ilyen csendben vagyunk, csajbulikon ez nem jó ómen,  még szerencse, hogy berobban Zója, s elkezdi mesélni a partit, ahol tegnap este sikerült botrányt okoznia, mondjuk hiába tehetséges a nő, sehol nem lenne, ha nem csinálná a hepajt folyton maga körül. Egy vastag fazonhoz volt hivatalos, az ürgének annyi a festménye, mint égen a csillag, és csupa hasonszőrűt hívott meg, oda száz mijja alatt ember a lábát be nem tehette. Kivéve Zóját, mert ő volt a színesítő elem. Pedig szegény nem volt igazán formában, előző nap kicsit sokat dolgozott, megfestette magát meztelenül Rétivel, akiről a kép alapján ember nem gondolná, hogy férfi, nem is az, erről Zója sokat és szaftosan szokott mesélni. Szóval állítása szerint Zója szokatlanul nyugis volt, míg be nem toppant Zsomboly, akiről tudni kell, hogy nemrég még úgy tarhálta össze a napi betevőjét, csak aztán elvett egy iszonyúan kistafírozott bányarémet, a nő nem semmi, az éjszaka összes balhésa a tenyeréből eszik, mert mindet kihozza a sittről. Naná, hogy a nő apja is valamelyik párt körül kavar, nem jelentős figura, de amit kell, el tudja intézni, például Zsombolynak, hogy mindig legyen neki tévés szerződése, mert az a legújabb mániája, hogy neki műsorokat kell gyártania. A zsozsó Zsombolynak sem tett jót, minél többet kaszál, annál smucigabb, minden pénzén képeket vesz, nemcsak régit, kortársakat is. Szereti előadni a nagy mecénást, mórikálja magát Zója Zsomboly hányinger stílusában, tőlem is akart vásárolni, de velem ráfázott, mert azt hitte, én is olyan olcsójános vagyok, mint a többiek, de nekem már nevem van, fizesse meg. Van egy képem, a melleimen egy rakás zöldséggel, arra alkudozott nagyon, mire beintettem, hogy húzzon el a faszba. S akkor képzeljétek, mi történt, most már mindannyian Zójára figyelünk, mert érezzük, itt dráma lesz, szóval nem sokkal rá betörtek hozzám, és nem fogjátok elhinni, épp azt a melles képemet lovasították meg. Amikor mondtam a rendőröknek, kire gyanakszom, dobtak egy hátast és jól körberöhögtek, hogy mit gondolok én, mernek ők ezekkel ujjat húzni? Szóval, tegnap az ütő is megállt bennem, amikor a bulin megláttam a gennyládát, de összeszedtem magam, odaslattyogtam hozzá, lehúztam a gatyámat, és szép lassan lepisiltem. A tolvaj anyádat – vágtam még Zsomboly képébe az összes megjátszós balfék füle hallatára, majd távoztam a színről. Na, ezt adjátok össze, nézett ránk büszkén Zója, s közülünk talán csak Kati tekintetéből hiányzott a mélységes elismerés. 

Hát igen, van az a pillanat, amikor be merjük mondani az all in-t. Amit nem feltétlenül követ nyeremény, mégis nagyon jól tud esni az ember lelkének.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.