Ha pénzed van, mindened van – már a könyökömön jön ki apám kedvenc dumája. Ma reggel is volt képe hajnalban ébreszteni, két smúz között hívott a reggeli műsorából, hogy elsóztam-e már a részvényeimet. Naná, ez is az ő sara, valami haverja vágta hozzá a stósz papírt hálából, mert apám behívta a reggeli napindító magazinba, és tisztára mosta valami házügyben. Miközben az újságok azzal vannak tele, hogy a papírok mögül kilopták a házakat, az egyiket  épp a faternak, ezért sem tudom már hetek óta elérni, mert miután lerázta a lakókat, kitalálta, hogy szállodát csinál a kecóból. De ráfázott, nem kapta meg hozzá a zsozsót, amit tíz százalékért pedig tutira beígért neki a bankár spanja, Villányi, csak most szegényre arra is rájár a rúd, bedrótoztatott néhány fejest, mire kegyvesztett lett, eddig ő volt az élet császára, most meg naponta előjönnek valami disznóságával. Erzsi, az én szerencsétlen újságíró barátnőm már rég tudott az ürgéről mindent, amit lehet, csak éppen egy sort nem írhatott róla, mert Villányi bankja rengeteget hirdetett, tehát védelmi pénzt fizetett a lapnak, ahol Erzsi dolgozott.    

A bankok amúgy is nagyon el vannak mostanság anyátlanodva, inkább kérik, semmint adják a zsét, itt nálunk a sarki fiók is tárva nyitva áll mindenki előtt, aki bevisz egy kis könyöradományt. Apám fosik is, mint állat, szerinte itt a világ vége, fusson, ki merre tud, ő személy szerint elhúz a szigetre, ahová a cégei be vannak jegyezve, végre látni fogja a paradicsomot. Pedig nem volt mindig ennyire rákattanva a lóvéra, gyerekkoromban beérte azzal, hogy kaktuszokat gyűjt. Csak aztán jöttek a változások, és a rádiós szobatársával, Péterrel lett egy fontos műsoruk, meg annyi suskájuk, amennyiről addig álmodni sem mertek. Erzsi szerint arra kellett nekik a rádió, hogy első kézből szerezhessenek infókat cégekről, melyeket aztán fillérekért tudtak maguknak beszerválni. Cserébe a műsorukban alányaltak egy-két fejesnek, no meg egy hangyányit visszaosztottak annak a gázos ősz jampecnek, akit partikon szoktam látni Péterrel összebújni. Hál’istennek apám azért óvatos duhaj maradt, próbált ügyelni a látszatra, Péterrel viszont elszaladt a ló, hol Lakatossal, a bukott bankárral, hol Kálmánnal, a simlis brókerrel szerepelt a címlapokon, valamennyi sitt is kinézett neki, de aztán a fejesek kihúzták a csávából. Most a Domb legnagyobb galériájában kavar, de már nem a mi pénzünkkel zsugázik, a kliensei egy valag jurót vágtak hozzá, állítólag ma az a tuti. Illetve az se, újabban az egész világ totál pánikban van, mi lesz, ha a zsozso mindenütt bemondja az unalmast.   

Apám reggeli depije után még a kedvenc vajas-köményes rozsos piritósom sem dobott fel, tök nyomottan indultam neki a napnak. Kiléptem a kapun, s máris frankón összekoccantam az első arra járó böszme surmóval. Már vártam, hogy büntiből a lelket is kitapossa belőlem, amikor láss csodát, a faszi kedélyesen megveregette a vállam, hogy semmi gond, máskor nézzek a lábam elé. Éreztem, itt valami nagy gáz lehet, de nem volt időm a dolgon rágódni, mert jött a buszom. Kis híján lekéstem, de a sofőr megvárt, sőt, valaki még a lépcsőn is felsegített. Mindennek a tetejébe előkerült az ellenőr, s ahelyett, hogy porig alázott volna, mert nincs jegyem, adott egyet, sőt, saját kezűleg ki is lyukasztotta. Az már csak hab volt a tortán, amikor az ajtóban rágógumizó kopasz bagázs magától félreállt, hogy le tudjak szállni.

A világ tényleg megbuggyant – estem be a Domb legújabb kajáldájába, a Hercegbe, ahol hatalmas fekete lakk fotelekben, vörösre sírt szemmel vártak a barátnőim. A sellő alakú ezüstasztalt negyven gyertya borította. Erzsi emlékére, aki tegnap egy taxiban beadta a kulcsot. Azóta sem térek magamhoz, pedig az összes jós sorsdöntő változásokról lefetyel, de miért pont Erzsi kivonásával kellett a világ átrendezését elkezdeni? Neki mondjuk a halál megváltás lehet, végre alhat egy jót, egy ideje úgyse nagyon jött neki össze, s fentről nézve talán ez a sok geci fazon sem annyira sokkoló látvány. A fekete-ezüst parókában és hatalmas vörös napszemüvegben gyászoló Zója is valami hasonlóra gondolhatott, amikor undorodva okádott egyet a terembe lépő Rétire. Már megint Erzsinek volt igaza, inkább a halál – nyögte be egykori fiújának ráncos csecsemőarca láttán. Mióta az okosok kampányát csinálja, mindenhol Réti osztja az észt, a csúcs az volt, amikor kiállt a Domb legújabb hídjára, városi pénzből épült és a miniszter kastélya körüli árkon vezet hosszában, tehát kör alakú. Réti szerint ilyen csodára rajtunk kívül más nem képes, most az egyszer igaza lehet, mert a Dombot hirtelen ellepték a külföldiek, zarándokutakat szerveznek, ahogy a tévéikben nyomatni szokták, a világ kamujához, a miniszter reggelenként nem tud a házából kifutni, akkora tömegek veszik körül, különösen a japcsik imádják a hidat fotózni.   

Kis kapzsi pöcs, rendelésre löki a süket vakert, igyunk inkább ebből a sirály rozéból – hirtelen Erzsi hangját hallom, miközben lehuppanok az őt gyászoló csajok közé. Igaza van, nézek Tündére, kinek, kérdez vissza barátnőm kicsit szétcsúszva, túl lehet már egy-két vodka-tabascon, Erzsi utoljára őt hívta a taxiból, hogy nem érzi jól magát, etesse meg helyette Pistit, a macskáját. Helga is csak néz rám, mint aki sosem látott fehér embert, nem hallott semmiféle rozéról, ő momentán betonba fojtja bánatát, pedig ha valaki, ő érezni szokta, ami túl van ezen a világi kocsmán, Erzsi boszorkánynak nevezte, és irigyelte, hogy mer hinni a csodában. Erzsinek persze már az is csoda lett volna, ha élni hagyják, de az utolsó időkben furi dolgok történtek vele, a számítógépe megbolondult, eltűntek róla anyagok, rászállt viszont a kincstári kommandó, pedig a hülye is tudta, hogy Erzsinek egy árva kanyija sincs. Volt viszont rögeszméje, mégpedig Döme. A fazon arról híres, hogy a Domb összes szabad telkére rányomul, s a csókosaival szinte ingyér le is zsíroztatja őket magának. Közben tolja maga előtt a külföldi milliárdos haverját, pedig nem az teszi a bulijaiba a nagy pénzt, hanem természetesen Villányi, a szuperbankár, mégpedig a mi pénzünket, ha valami klassz helyre valami iszonyat ronda tákolmány kerül, tutira ők vannak mögötte. Erzsi sokat dumált nekem a két fazon umbuldáiról, írni úgyse nagyon írhatott róla. Apám mindig mondta, hogy Erzsi nem normális, addig ugrál, amíg ki nem törik a nyakát, talán tényleg nem véletlen, hogy ilyen fiatalon kellett lelécelnie a Domb színpadáról. De lehet, hogy a csaj egyszerűen halálra itta magát a beteg gyereke miatti bánatában, akinek létezéséről csak néhányan tudunk, mázli, hogy a balfék újságok sem szagolták ki, mert akkor a kislánynak most annyi lenne.         

Még mondja valaki, hogy nincsenek véletlenek, ebben a pillanatban hív apám, hogy tartsak vele Döméék bulijára. Kivételesen az sem érdekli, hogy toplák szerkóban vagyok, még ezt is bevállalja, csak ne kelljen egyedül mennie. Ott aztán minden geci jelen lesz, aki él és mozog, már megint Erzsi hangját hallom, állítólag van ilyen, hogy a halott egy darabig még velünk marad. Döme bulija maga a nihil, ahhoz képest, hogy a fazon tokkal-vonóval akár az egész Dombot kiperkálhatná, egy ócska odúban lakik, látszik, hogy se ízlése, se igénye a jóra. Viszont pincérrel Dunát lehet rekeszteni és nagyon unhatják magukat, mert még ki sem ittam a pezsgőmet, már rohannak a másikkal, egyszerre öten nyomulnak ötven kajás tállal, lépni sem lehet tőlük. Épp egy paprikás krumpli felfújttal próbálkozom, amikor balhészagot fogok: egykori újságíró haverja, Dénes, kikapja apám kezéből a pezsgőt és egy laza mozdulattal a fater zsebébe önti, mondván, hogy az úgyis mindent elnyel. Te csak ne irigykedj, löki neki apám a maga sajátos modorában, az üzlethez érzék kell. Már mindenki körülöttük nyomul, látom az arcokon, hogy nagyon élvezik a műsort, Dénest viszont majd megüti a guta, mióta hívják a zabrálást üzletnek, lógtok ti még az akasztófán, fröcsögi, többen el is ugrunk a közeléből, nehogy leköpjön, apámnak meg sürgős mehetnékje támad, nem ér ő rá az ilyen mondvacsinált műbalhékra, közli, neki másnap korán reggel műsort kell vezetnie a tévében.

Én még maradok, fogalmam sincs, minek, mert a buli egyre inkább bepunnyad, ideje lelépnem. Közben egy páran korcsolyával jöttek, mert valami fémes esőtől állítólag tiszta jégpálya lett a Domb, nincs kedvem hason csúszva közlekedni, hívok inkább egy taxit. Órák múlva érkezik, a vezetője komplett őrült, rajta nem fog ki holmi jegesedés, magyarázza és tövig nyomja a gázt, kis híján beborulunk a miniszter villája körüli árokba. Ez se viháncol már sokáig, rázza az öklét a főnök háza felé a sofőr, mint a huzat, repül majd az egész tolvaj banda. Nem hagyjuk magunkat tovább hülyíteni, majd mi együtt kifüstöljük őket, nézz rám hirtelen nagy barátsággal, mintha ezer éve haverok lennénk, kezdek parázni, hogy mindjárt a keblére ölel. S akkor bevillannak a reggeli fazonok, az egész szokatlanul nagy szeretet az utcán, a buszon, s leesik a tantusz. Erzsi szokta mondani, amikor a csórókat látta egymást gyepálni, hogy a córesz a córesszel veszekszik. A fejesek sumákságaiból viszont már annyira elege lett  mindenkinek, hogy most a córesz a córesszel összefog. Milyen jót írhatna erről Erzsi, de ha élne, sem hagynák.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.